Ho-Máhr Trans Kft.
magyar english dautsch

NEMZETKÖZI FUVAROZÁS ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÁS

Fejlesztések Hírek Média Társadalmi szerepvállalás Karrier Galéria Videók

Segítő Jóbarátok és Barátaik 10 éve

Három barát, három jótét lélek, akik folyamatos mentorságra szánták el magukat, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a Komárom-Esztergom Megyében élő gyermekeknek, akiknek nélkülözniük kell sok más egyéb mellett, az igazi családjukat is, és nem csak a karácsonyi ünnepek alatt, hanem akár egész gyermekkorukban.
A segítő jó barátok triumvirátusát Honosi Mihály, a Ho-Máhr Transz Kft. ügyvezetője, Dr. Dombi Péter, a Szent Borbála Kórház orvosa, és Dr. Farkas Károly, a Magyar Autóklub regionális elnöke alkotja. Dr. Dombi Pétertől megtudtuk: egy éve járt a Názáret Szociális Intézményben, és annyira megfogta a hely, hogy barátaival együtt megfogalmazódott bennük a segítő szándék, amit nem sokkal később tettek követtek.
Honosi Mihály, D. Dombi Péter és Dr. Farkas Károly kezdeményezésére létrejött adománygyűjtés
A "Segítő Jó Barátok" kezdeményezésére, a vállalkozók, orvosok, ismerősök által összegyűjtött adományokat, a Ho-Máhr Transz Kft. telephelyén vehették át a Názáret Gyermekvédelmi Szolgáltató munkatársai, több kisgyermek társaságában.

A gyerekek mit sem sejtve kakaóztak a cég tárgyalójában, amikor Honosiné Máhr Ágnes, a cég egyik vezetője ajándékcsomagokkal lépett be, és adta át azokat a gyerekeknek. A könyvet, csokoládét, apró játékokat tartalmazó csomagok, láthatóan nagy örömöt okoztak a gyerekeknek, akik megköszönve mindezt karácsonyi dalokat énekeltek segítőiknek. A Názáret Szociális Intézmény igazgatója, Tóth Csaba elmondta: hatalmas segítség ez, mind a 430 gyermek számára, akikről gondoskodnak. Az igazgató meghatottan állt a rengeteg adományt rejtő raktár ajtajában, majd sok szorgos kéz segédletében bepakolták azokat a teherautókba. Az adományt gyűjtő jó barátok kihangsúlyozták: ezt a gyűjtést nem csak most, az ünnepek idején szervezik, hanem egész évben, ugyanis gyerekekről van szó, akikről nem csak egy nap, hanem egész évben gondoskodni kell. Az év bármely napján szívesen látják, a használt, de jó állapotú játékokat, ruhákat, háztartási eszközöket, bútorokat, sporteszközöket a Ho-Máhr Transz Kft. telephelyén, ahonnan elszállítják azt a rászorulóknak.

A Názáret Szociális Intézet kiemelt célja, hogy a hozzájuk kerülő gyerekek olyan önálló életre képes felnőttekké váljanak, akik képesek szeretetet adni és azt elfogadni, képesek önmagukért és másokért felelősséget vállalni és értékteremtő tevékenységet végezni. A Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában lévő Názáret Gyermekvédelmi Szolgáltató átvette a teljes Komárom-Esztergom megyei gyermekvédelmi szakellátási rendszert, így közel 430 olyan gyermek és fiatal ellátását biztosítja, akik arra kényszerülnek, hogy vérszerinti családjuk nélkül éljenek. A Názáret Gyermekvédelmi Szolgáltató jelenleg egy 188 férőhellyel rendelkező nevelőszülői hálózatot, egy befogadó otthont, öt gyermekotthont, egy különleges gyermekotthont és kilenc lakásotthont működtet.

forrás:www.tatabanya.hu

Karácsonyi videoriport - 2013

Húsvéti videoriport - 2013



Bemutatkozás
Raktárbázis
Gépjárműpark
Kapcsolat

Hírek
Média
Karrier
Galéria

Év Vállalkozója Díj
Társadalmi szerepvállalás
Segítő jóbarátok
AEO Tanúsítvány

Tatabányai Ipari Park
2851 Környe, Budai út 1/D
telefon: 06 34 /310-098
e-mail: homahr@homahrtrans.hu
Ho-Máhr Trans Kft. Logisztikai Központ Tatabánya
A honlap tartalmaz nyilvános rendezvényeken készült képeket, videókat, mely személyes adatokat tartalmazhat. Az Adatkezelés az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 6§ (7) bekezdése alapján történik. Amennyiben személyes adataik törlését szeretnék kérni, ezt az alábbi elérhetőségen megtehetik: 06-34/310-098 (Tel.) homahr@homahrtrans.hu (e-mail) Ebben az esetben Adatkezelő a törölni kért személyes adatokat három munkanapon belül törli.